AOK: harc a pattanások és mitesszerek ellen
A mai bejegyzés a bőrápolási rutinom egyik részéről
szeretnék Nektek egy kicsit mesélni. Egyre jobb és jobb termékek jutnak már el
hozzánk Magyarországra, így van lehetőségünk újdonságok kipróbálására. A
Müller-ben láttam meg a Bioré márka (aminek az arclemosói zseniálisak) mellett
az AOK márkát. Én még életemben nem hallottam a márkáról, egy picit vonakodó
voltam. Viszont a termékek összetevői nem voltak rosszak, ginzeng, fehér tea és
zöld tea kivonat tartalmával ápolja a bőrt a krém. A termékcsalád ára egyébként
nagyon kedvező, 1000-2500 (nagyon max) forint között mozognak a termékek árai,
tehát ha éppenséggel belefutottam volna egy olyan termékbe, ami nagyon nem
lenne jó a bőrömnek, akkor nem dőlne össze a világom. Főleg, hogy egy olyan
akcióba futottam bele, miszerint 1290 forintos nappali arckrém mellé ingyen
megkaptam az éjszaki krémet is, szóval úgy voltam vele, why not. Sok minden
vagyunk így, ugye?! J Annyit kell tudni az AOK termékekről, hogy a
Schwarzkopf gyártja és a Müller üzleteiben kapható, jelenleg én még csak ott
találkoztam a márkával.
Az általam választott krémek kifejezetten problémás bőrre vannak.
A nappali arckrém matt hatást ígér, míg az éjszakai a problémás bőr mélyreható
kezelését ígéri. Már egy bő másfél hónapja használom a krémeket, ennél fogva
szerintem egy teljesen őszinte véleményt tudok adni a termékekről. Mindkét
termék 50 ml-es kiszerelésű és üveg tégelyecskébe zárták a krémet, ami egy
igazán drágább hatást kelt. A bőr feltöltését valamint a faggyútermelés
korlátozása a fő ígérete a nappali krémnek. Csökkenti a pattanások és
mitesszerek számát, továbbá pórusösszehúzó hatással rendelkezik.
Kombinált,
zsíros bőrre ajánlott ez a nappali krém.
Sminkelés előtt ezzel a krémmel szoktam hidratálni és nagyon megszerettem
az elmúlt hónapban. A nappali krém és az éjszakai krém állagra szerintem teljes
mértékben azonos, nem zsíros vagy nehéz textúrájú. Könnyen felszívódik, és
azonnali hidratáltságot érzek a használata után. A nappali krémnek tényleg matt
hatása van, gyors felszívódása miatt pedig egyszerű rá sminkelni. Azt ígéri a
termék, hogy egész hosszú nap folyamán biztosítja számomra a matt hatást, ez
nálam nem valósult meg, de nem is várom tőle a 40 fokos hőségben. Kevés mennyiség is elegendő az egész arcom
ápolására, valamint a nyakam és a dekoltázs körüli részekre is szoktam
használni a hidratálóimból.
Az éjszakai krémről nem tudok sokkal többet mondani, hiszen
a hatása és az összetevői ugyanazok, az egyedüli különbség a kettő krém között
a mattító hatása a nappali krémnek, az éjszakai krém szintén a problémás bőr tünetei
(pattanások, mitesszerek) eltűntetésében és a visszatérésük meggátolásában
játszik szerepet. Az éjszakai krém állaga könnyed, gyorsan felszívódik és nem
hagy maszkos, ragacsos réteget az arcon. Nekem nem okozott semmilyen irritációt vagy
további pattanásokat és mitesszereket a termék, persze ez az én személyes
tapasztalatom. Ha egy olcsó terméket kerestek vagy esetleg tini lányod van, aki
problémás bőrrel küszködik, viszont nem akartok sokat költeni egy termékre
(soha nem tudni, hogy beválik-e, én ezért szeretek mindenből tesztert kérni, ha
van rá lehetőségem, mivel érzékeny a bőröm és nem szeretek fölöslegesen pénzt
kidobni, persze ennek ellenére én is beleszoktam futni olyan termékekbe, amiket
nem szeretek), szóval ajánlom ezt az éjszakai és nappali krémet, 1290 forintot
mindenképpen megér! Egyébként a márka kínálatában van még arclemosó, tonik, radír,
szemkörnyékápoló, ránctalanító krém, bb krém stb. Röviden igazán széles a márka
választéka és rendkívül jó árkategóriában kaphatóak az AOK kozmetikumok.
Várom véleményeteket a termékekkel kapcsolatban, remélem
másnak is beválnak ezek az olcsó kis csodakrémek.
Szép hetet Nektek és kitartást, mindjárt itt a hétvége!
Szandi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése