AVON HOLY SHEET MASK 5 NAPOS MASZK KIHÍVÁS



Az AVON által részt vehettem egy nagyon szuper kihívásban, 5 napon keresztül, 5 különböző fátyolmaszkot próbálhattam ki. Gondolkozás nélkül igent mondtam, hiszen imádom a fátyolmaszkokat és a kötelező pihenést pedig ki nem szereti?!

A márka kínálatában idén több fátyolmaszk is megjelent, közöttük pár koreai termék is, amit már korábban volt lehetőségem kipróbálni. A fátyolmaszkok jótékony hatásait ITT tudod megnézni. Sajnos az esti elfoglaltságaim miatt egy kis csúszásban voltam és nem sikerült hétfőn elkezdenem a kihívást, azonban a megadott sorrendet maximálisan sikerült tartanom.

Az első nap egy nagyon szuper hidratáló fátyolmaszkkal kezdődött, az Avon True Nutra Effects maszkkal, amiben annyi „kincs” volt, hogy az csak na. Maga a csomagolás rengeteg esszenciát tartalmaz, egy igen esszenciában gazdag fátyolmaszkról van szó. A hidratáltságot a hialuronsav és a kaktuszvirág különleges együttese garantálja. Tudtátok, hogy akár a ráncok halványításában is sokat segíthet?

1.nap vélemény: Nekem nagyon tetszett a maszk, rengeteg esszencia volt benne, amit később a nyakamra és a dekoltázs részre is használni tudtam. Kellemes volt az illata és nagyon puha, hidratált volt a bőröm a használatát követően.

Második nap
A második  napot nagyon vártam , hiszen a ragyogás fokozása jött. A fátyolmaszkban szuper összetevők vannak, mint a grépfrút kivonat, ami egyrészről pigmentfolt halványító, igazi ragyogásfokozó, amitől friss és üde lesz a bőrünk. A grépfrút mellett hasznos C-vitamin, omega – 3 zsírsavat tartalmaz, aminek kimagasló az antioxidáns tartalma, tehát a bőr öregedésének folyamatait is képes lassítani.

2.nap vélemény:  A véleményem teljesen megegyezik az első napos véleményemmel, nagyon tetszett a maszk, kellemes illat, láthatóan üde volt a bőröm utána. Nem okozott irritációt.

Harmadik nap
 A harmadik napon elérkezett a koreai fátyolmaszkok ideje, amit alig vártam. A koreai szépségápolás szerintem ikonikus és egyre jobban elterjedt az európai/amerikai piacon is egyaránt. Ezen a napon a K-Beaut Cica növény fátyolmaszkot teszteltem, a Cica növény a korai szépségiparban fontos és gyakran előforduló összetevő. Emellett A-, B- és C-vitaminban is gazdag készítmény, ami serkenti a kollagéntermelést, erős gyulladáscsökkentő hatása van ( problémás bőrűek számára kötelező darab lehet!) és természetesen bőrnyugtató hatással is rendelkezik.

3.nap vélemény: A maszk könnyen feltehető, szépen takarja az egész arcot, az illata kellemes, kissé érződik rajta a gyógynövény, de inkább nyugtató hatással bír az érzékekre. Ez a termék is igen sok esszenciát tartalmazott, ami bőven elég még az arcodra, nyakadra és dekoltázsodra.

Negyedik nap
A negyedik napon szinte már a hétvégében voltam fél lábban és az arcomra is kerülhetett egy kis vörösbor. Természetesen csak viccelek és a 4.napi fátyolmaszk tartalmazott vörösbor – kivonatot. Antioxidánsokat, A- és C – vitamint és vörösbor- kivonatot tartalmaz. Én például nem is tudtam, hogy a vörösbor egy természetes hámlasztó. Ti tudtátok?

4.nap vélemény: Szintén remek napot zártunk, a maszk illata nagyon kellemes volt, ebben is rengeteg „anyag” volt, könnyen felhelyezhető volt, nem okozott irritációt.


Ötödik nap

Elérkeztünk az utolsó naphoz, amikor újra egy koreai maszkot próbálhattam ki. A K-Beauty Sugar Maple hidrogél arcmaszk egy nagyon érdekes maszk, szerintem ezt a típusú maszkot kifejezetten jó érzés hűtés után használni. Ennek a maszknak az a különlegessége, hogy a fátyolmaszkok formáját ötvözve egy géles állagú „fátyolmaszkot” kapunk. Összetevői közül rendkívül értékes a juharcukor, hiszen egy természetes AHA savforrás, ami szintén szuper hámlasztó.

5.nap vélemény: Egyik nagy kedvencem lett a hét végére ez a maszk, mivel ezt már korábban kipróbáltam, így tudtam, hogy az állagának köszönhetően, ha beteszem a hűtőbe, akkor egy nagyon kellemes, relaxáló 20 percet kreálok magamnak. Az illata szerintem valami mesés és eszméletlenül pihe-puha, kisimult arcbőr néz rám vissza a tükörből a használatát követően.

Összességében bármelyik maszkot nyugodt szívvel ajánlom Nektek, szerintem az 5 maszk közül, ha célirányosan is szeretnél a bőrtípusodnak megfelelően választani, akkor is találni fogsz számodra kedvező darabot, de javaslom, hogy próbáljatok ki egy ilyen 5 napos pihentető szépségkúrát.
A termékeket tesztelésre kaptam, nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az AVON csapatának!

Szandi


Népszerű bejegyzések